CSEMŐI LADÁNYI MIHÁLY

Általános Iskola

Hír, program

Mikulás-buli

2023.01.05. 16:23 Rovat: Főoldal kiemelt

Az Adventi-hét záróprogramja, a Mikulás-buli volt, mely december 9-én került megrendezésre, a Diákönkormányzat szervezésében. A gyerekek nagyon várták a 16 órai kapunyitást, hiszen már régen volt ilyen rendezvényben részük, illetve az ötödik osztályosoknak ez volt az első felső tagozatos bulija. Három színtéren volt lehetőség a szórakozásra. Akik beszélgetésre vágytak, megtehették a büfében. A futball szurkolókra is gondolva, egy teremben a Brazília-Horvátország meccset lehetett megnézni. A többség mégis a táncparkettet választotta. A fergeteges bulizás közepette sort kerítettünk a hét során zajlott
versenyek eredményhirdetéseire, valamint a tombola sorsolásra.

Mikulás-buli
Ezúton szeretnék köszönetet mondani az:
5.a, 5.b, 6.a, 7.a, 7.b, 8.b osztályoknak a tombolába, és a büfébe tett felajánlásaikért!


Sok egyéni támogatásban is részesültünk ezért köszönet: Mészár Editnek, Sallai Jázminnak, Katona Kevinnek, Gazda Szilviának, Gönczöl Noéminak, Illés Vandának, Szűcs Martinnak, Fekete Ottónak, Jakab Csabának, Kis Lilinek, Tóth Mirellának, Makula Martinnak, Tóth Martinnak, Lakatos Norbertnek, Fekete Gábornak, ifj. Fekete Gábornak, Papp Viktóriának, Szrapkó Mátyásnak, Károly Dórának, Gazda Lászlónak, Kőházi Kis Bernadettnek, Dancs Biankának, Hamar Pálnak, Táboriné Ungvári Évának, Pusztai Sándornak, Palotainé Pozsár Mariannának, Belányi Alexandrának, Gavaldik Mónikának, Petrovics Zsombornak, Nagy Lillának,a Devils Pub & Pizzériának, a ceglédi Bagoly Közértnek, a Csemői Konyha Bt-nek, a tombola fődíjáért Varga Istvánnénak.

 

Szente Zsuzsanna tanárnőnek külön köszönet a felajánlásokért, és a támogatóknál való közbenjárásáért!


A rendezvény kiemelt támogatója a ceglédi Arizóna Pizzéria és Hamburgéria

 

Köszönettel tartozom még iskolánk volt diákjainak is, a buliban nyújtott segítségért!
Név szerint: Kis Alexandrának, Berényi Dominikának, Vári Juditnak, Czimer Flórának, Strázsi Ferencnek, Józsa Norbertnak, Végh Péternek, Gyura Norbertnak! 
Köszönet a Polgárőrségnek, amiért vigyáztak gyermekeinkre az este folyamán, és végül, de nem utolsó sorban köszönet minden Kedves Kollégának, akik részt vettek a rendezvény szervezésében, lebonyolításában!

 

Mikulás-buli

Bartáné Verebes Tímea

Értékelés: 5/4

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          
Adatkezelési tájékoztató

E-napló

Csengetési rend

Kapcsolat

Cím:

2713 Csemő
Szent István út 32-34.

GPS:

47.115831, 19.696073

OM: 201226

Mobil:

06-30/320-7753

Telefon:

06-53/392 044

E-mail: Kattintson ide!

Közvetlen üzenetküldés

Az Eszterházy Károly Egyetem EFOP-3.1.2-16-2016-00001 azonosítószámú projektjében készített szellemi termék

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA